A párválasztás, az együttélés és az utódgondozás változatainak kialakulására számos különféle (társadalmi, filozófiai, történelmi, gazdasági, biológiai, stb) ok és elmélet létezik, több száz oldalt lehetne megtölteni ezzel a történettel, ezért az alábbi sorokban a teljesség igénye nélkül próbálom meg körbejárni néhány aspektusát.
Alapvető evolúciós elmélet, hogy azoknál az állatfajoknál, ahol a hímek nem vesznek részt az utódgondozásban, a nőstények a minél egészségesebb, erősebb és életképesebb („jópasi”) hímeket választják párnak, hiszen máskülönben (genetikai okokból) csökkentik az utódaik életbenmaradási és későbbi szaporodási esélyeit. Azoknál az állatfajoknál azonban, ahol a hímek részt vesznek az utódgondozásban, más szempontokat is figyelembe vesznek a nőstények: leginkább azt, hogy mennyire képesek és hajlandóak a férfi egyedek részt venni a gyermeknevelésben! Ennek kiszűrését szolgálja az udvarlási rituálé: aki látta például az elsősorban gyermekeknek készült, de klasszikus dokumentumfilmet, a Sivatagi show-t, tudja, hogy a szövőmadaraknál a hím, minél bonyolultabb és látványosabb odút épít, a kiszemelt hölgymadár annál nagyobb eséllyel választja őt társául.
Az emberek esetében, akárcsak néhány állatfajnál, a férfiak is részt vesznek az utódgondozásban. Ennek a szakemberek szerint az egyik legfőbb oka az lehet, hogy az emberi csecsemő minden más állatfajhoz képest fejletlenebb állapotban jön a világra, évek kellenek hozzá, hogy önellátó lehessen, az ehhez szükséges erőforrásokat pedig egyetlen szülő képtelen fedezni ilyen hosszútávon. Ez tulajdonképpen a házasság, a családban történő gyermeknevelés bölcsője; azonban nem feltétlen jelent páros tevékenységet.
A monogámia, tehát az európai társadalmakban elterjedt egy férfi és egy nő közötti házasság intézménye nem feltélenülk evolúciós örökség. Alapvetően sok szakember gondolja, hogy az emberi közösségek jórészt a többnejűségre voltak berendezkedve a múltban. Evolúciósan már csak amiatt is így volt logikus, mert a nők és a férfiak szaporodási különbségei látványosak. Míg a nők egész életük során átlagosan 400 petesejtet termelnek, addig a férfiak naponta 80-150 millió spermiumot - ezáltal biológiailag sokkal termékenyebbek a nőknél. Alapvetően tehát jóval több utód nemzésére képesek, ami növelheti a génjeik továbbörökítésének esélyét. Ezekben a társadalmi berendezkedésekben természetesen azoknak a férfiaknak van/volt lehetősége több nőt is feleségül venni, akik vagy vagyonosak - tehát egy feleségre arányosan többet tudnak áldozni, mint a társadalomban élő más agglegények, vagy valamivel kiemelkednek a többiek közül. Így a nők számára is kifizetődő egy adott esetben már feleséggel rendelkező, de társadalmileg előnyösebb párt választani.
A klasszikus monogám kapcsolatok megjelenésének többféle oka is lehet, először például vélhetően olyan társadalmakban alakult ki, ahol kevesebb lehetőség van nagy vagyont felhalmozni (például vadászat esetén), ezért a nők is részt vesznek a család fenntartásában. Elsősorban itt jellemző az is, hogy a férfiak személyes figyelmet szentelnek a gyermekeiknek - törődnek velük, részt vesznek a nevelésükben. A modern társadalmakra különösen igaz, hogy igen költséges a gyermek felnevelése, illetve olyan úton való elindítása, hogy később sikeres szereplője legyen az erőforrásokért (vagyonért, státuszért, párért) folytatott társadalmi versenynek, ezért szükséges hozzá két személy befektetése. Ez valahol egy társadalmi kényszerítő erő, mely mellé az idők folyamán vallási tanítás is párosult. A hippi korszak, a szabad szerelem jelszavával tört be a konzervatív 20. századi világba, hirdetői között a házasság intézményét sokan korlátozásként élték meg. Többek között ezt próbálja feloldani a nyitott házasság ideológiája.
A 20. század második felében terjedt el az elképzelés, ami lehetővé teszi, sőt szorgalmazza, hogy a házaspárok a társukon kívül másokkal is létesítsenek szexuális kapcsolatot, hiszen az ilyen tapasztalatok még szélesíthetik is az egyébként szürkeségbe fulladó hétköznapokat.
Az O ’Neill házaspár '70-es években írt elterjedt könyvében a nyitott házasságok mellett foglal állást, és úgy gondolja, hogy a sikeres működéséhez az szükséges, hogy a házastársak ne a hagyományos házassági fogadalom szerint próbálják élni az életüket, ne egymás másik felévé váljanak, és ne kötődjenek totálisan a másikhoz (valamint természetesen ne is támasszanak ilyen igényeket vele szemben).
Ez csak egyféle változat a hagyományos családmodell felbomlásának melléktermékeként, sokan a modern korban egyedül vállalnak gyermeket, egyedülállóként élik le az életüket gyermektelenül, vagy csak addig maradnak a párjukkal, amíg a gyerek miatt feltétlen szükséges. Mindent egybevetve sokat változott a család szerepe, jellege a társadalomban az utóbbi évszázadban, amiben valószínűleg a párválasztási szokások változásának is szerepe van. A szülők egyre kevésbé szólnak bele a gyermekeik döntéseibe, ezzel egy időben az egyéni választás szabadsága egyre nő. A párválasztás nem korlátozódik egy felületes ismeretségre a házasság előtt, már nem azzal kötjük össze az életünket, akit kijelölnek nekünk, hanem azzal, akivel szerelembe esünk (tulajdonképpen globálisan, hiszen a tárbeli távolságok is leküzdhetőek ma már). Mindenki úgy érzi, joga van a legjobbat kapni, joga van a boldogsághoz, minden pillantban, és azonnal.
„Mert megérdemlem” - szól a népszerű reklámszöveg, ami tulajdonképpen összefoglalja korunk polgárainak filozófiáját. A világ egyre kisebbé válik az embernek, hiszen egyre több részét ismerik meg – és minél többet kap valaki, annál többet akar. Az értékrend az önmegvalósítást támogatja, a „carpe diem”-et, hiszen rövid az élet. Ez a fajta filozófiai, erkölcsi változás is adta a nyitott kapcsolatok elterjedésének hátterét, valamint vélhetően annak egyik okát is, hogy a hagyományos házasságok számának durván fele válással végződik.
Azzal, hogy az egyének egyre aktívabban vesznek részt a párkeresésben, választásban, a szerelem a legerősebb motivátora a kapcsolatok működésének. Egy idős pap mondta egyszer, hogy meglátása szerint az a „baj” a mai fiatalokkal, akikkel a házassági felkészítőn találkozik, hogy nem tudják: a szeretet akarat kérdése. Lehet, hogy a másik iránti szeretet állandó akarását felváltotta a saját boldogságuk folytonos megvalósulásának akarása – és ez a filozófiai, értékrendi változás természetesen hatással van és lesz a családmodellek változására is.
Szöllösi Eszter
