Manapság jóformán közhelynek számít, hogy a férfiak és a nők eltérő módon kommunikálnak (különösen, ha az érzésekkel kapcsolatos témák kerülnek elő) és kísérletek is bizonyították, hogy a „gyengébbik” nem képviselői nagyobb intenzitással élik meg érzéseiket és pontosabban is kommunikálják azokat a férfiaknál, e mellett pedig nagyobb érzékenységgel is reagálnak környezetük ingereire.[i]
A különbségek magyarázhatóak részben biológiai okokkal is (rá lehet fogni a hormonokra például), azonban a gyerekkori élményekre is visszavezethetőek, melynek egyik oka a nemek erős társadalmi sztereotipizáltsága. Az ilyen társadalmilag (sokszor hallgatólagosan) elfogadott normák, melyek a nemek különböző viselkedéssel kapcsolatos elvárásaira vonatkoznak, befolyásolják, hogy a férfiak és nők mit észlelnek saját maguk számára elfogadható viselkedési mintaként, mennyire érzik illendőnek kifejezni egyáltalán az érzéseiket. Egy 2004-es vizsgálatban például, melynek során 48 országban kérdeztek férfiakat és nőket az érzelemkifejezések sajátosságairól, azt találták, hogy az öröm és boldogság kimutatása a lányoknál jobban elvárt, míg a fiúknál inkább a félelemnélküliség és harag érzéseinek elfojtása a kívánatosabb.[ii]
Ezek a sztereotípiák mélyen gyökereznek és a gyermekek egészen kicsi koruktól kezdve szembesülnek velük: kísérletekkel bizonyították, hogy a felnőttek még egy csecsemő esetén is máshogy észlelik a kisgyermeket és máshogy is viselkednek egy lánnyal, mint egy fiúval. Eckert (2003) könyvében számos példát hoz erre a jelenségre: egy kísérletben például síró csecsemőkről mutattak videót a résztvevőknek, és azt találták, hogy a kísérleti személyek, amikor úgy gondolták, hogy az adott kisgyermek fiú, haragosnak hallották a sírását, míg ha lánynak gondolták a csecsemőt, ijedtnek észlelték őt. Egy másik esetben pedig 24 órás kisbabák méretének megtippelésekor egyértelműen a kisfiúnak hitt gyerekeket látták nagyobbnak a kísérleti személyek. Ezek az észlelésbeli különbségek természetesen hatással vannak arra is, hogy a felnőttek hogyan viselkednek a csecsemőkkel: általában szelídebben bánnak egy kisbabával, ha kislányról van szó és játékosabban viselkednek vele, ha kisfiúnak gondolják. Másként is kommunikálnak a különböző nemű gyerekekkel a szülők: a lányoknak több kicsinyítő képzős szót mondanak (többet és intenzívebben gagyoganak), és gyakrabban használnak feléjük érzelmi állapotokat leíró szavakat, míg a fiúk felé több direkt tiltó szerkezetet alkalmaznak. Ez ráadásul teljesen független attól, hogy a gyerekek egyébként jól vagy rosszul viselkednek-e, mennyire aktívak vagy milyen a természetük; a szülők egy részében tehát valószínűleg mindentől függetlenül megfogalmazódik egy olyan előfeltételezés, hogy a fiúk rosszabbak és jobban szabályozni kell őket.[iii] A fiúk és a lányok eltérő viselkedése tehát, legalább részben, annak következménye, hogy a felnőttek más válaszokat és visszajelzéseket adnak a különböző nemű gyerekek ugyanolyan viselkedésére. Ezáltal a gyerekek a szüleik által (sokszor öntudatlanul) közvetített sztereotípiák, viselkedésminták hatására az érzelmeik kifejezésének különböző mélységeihez szoknak hozzá. Megfigyelték például, hogy míg egészen kicsi korukban többé-kevésbé ugyanannyit sírnak fiúk és lányok, addig az idő múlásával a fiúknál ez egyre kevesebbszer fordul elő.
Ezek a már csecsemő és kisbaba korban is megjelenő nevelési különbségek a későbbiek folyamán csak erősödnek. A szülők az érzelmeiket (a harag kivételével) lányaikkal beszélik meg, és ők alapvetően több érzelmi megnyilvánulással is találkoznak: a kisbabákkal játszó anyák a lányuk felé az érzelmek szélesebb spektrumát mutatják, mint a fiúk felé, és a lányoknak – ha érzelmekről beszélnek – részletesebben beszélnek magáról az érzelmi állapotról, mint a fiúknak. Amikor a szülők óvodáskorú gyerekeiknek mondanak meséket, több érzelmi színezetű szót használnak az inkább „lányos”, mint a „fiús” meséknél.[iv]
A különbségekhez az is hozzájárul, hogy a lányok a kapcsolataikat is máshogy észlelik, mint a fiúk: mást várnak el a barátaiktól, mást sugároznak magukról a többiek felé. A fiúk önállóságukra, saját erejükre büszkék, a lányok pedig inkább egy kapcsolati háló részeként észlelik önmagukat. Ennek természetes következménye, hogy a lányok nagyobb hangsúlyt fektetnek egymással való kapcsolatukra, jobban odafigyelnek a körülöttük lévők érzéseire, illetve a saját másokkal kapcsolatos érzéseikre, míg a fiúk inkább arra törekszenek, hogy erősnek, függetlennek lássák és láttassák magukat. A lányok tehát kapcsolat-orientáltabb érzelemszabályozással rendelkeznek, a férfiaknál jobban törekednek a pozitív kapcsolatok kialakítására, ugyanakkor általában jobban szabályozzák negatív érzelmeiket, melyekkel másokat megbánthatnának. A férfiak ezzel szemben gyakrabban és nagyobb intenzitással fejeznek ki dühöt vagy büszkeséget egymással szemben, melyek a riválisaikat háttérbe szoríthatják. Az iskolában ennek segítségével lesznek ők a bandavezérek, evolúciós fejlődés szempontjából azonban az idők során, ez segíthetett, hogy ők szerezzék meg a legtöbb élelmet, vagy a több földet. Az ő érzelemszabályozásuk tehát inkább státuszorientált módon fejlődött az idők során, melynek folyománya az is, hogy például a félelmet vagy a bűntudatot inkább igyekeznek elfojtani, mint a nők, hiszen a dominanciaharcok során ezek semmiképpen sem volta adaptívak. E mellett kevésbé törődnek a pozitív érzelemkifejezéseik elmulasztásának negatív következményeivel is (ebből fakadhat, hogy ők azok, akik gyakrabban felejtik el az évfordulókat, vagy, hogy kevésbé érzik szükségét kifejezni, az anyósuk iránti szeretetüket).[v]
Az érzelmek más módon való megélése és kifejezése természetesen meghatározza a beszédtémákat is, ahogy Tannen a You Just Don’t Understand című könyvében rámutat, a férfiak inkább tényekről, „dolgokról” beszélgetnek szívesebben, a nők pedig érzésekről, érzelmi kapcsolatokról.[vi]
E szerint a lányok már csak a körülöttük lévők elvárásai miatt is alapvetően ügyesebbek a kommunikációban és gyorsabban is fejlődnek ilyen téren, gyakorlottabbak lesznek az érzelmek megfogalmazásában is, míg a fiúknál, ahol az érzelmekről való beszéd nem kap hangsúlyt, egy idő után kevésbé tulajdonítanak jelentőséget nem csak a maguk, hanem mások lelkivilágának is. Ez a különbség az agresszió megnyilvánulásában is észrevehető már 13 éves kor körül: míg a lányokra inkább a verbális agresszió a jellemzőbb, a fiúk direkt módon próbálják megoldani a konfliktusaikat.[vii]
A későbbiekben is megjelennek ezek a kommunikációs különbségek: a nőkben jobban benne van az igény, hogy megértessék férjeikkel mikor, miért és hogyan éreznek. Házasságok megfigyelésénél azt találták, hogy a nők alapvetően több érzelmet fejeznek ki férjeiknél, különösen több negatív érzelmet, mint például a harag. A férfiak inkább visszavonulnak, ha konfliktushelyzet adódik, kerülik a szemkontaktust és kevésbé figyelnek oda párjukra. Ha a helyzet különösen súlyos, akkor ráadásul még inkább igyekeznek elkerülni az egész konfrontációt, még kevesebbet mutatnak magukból és még inkább leszabályozzák érzéseiket.[viii]
Gottman ezzel kapcsolatos kutatásai arra világítanak rá, hogy általában ez az elzárkózás a feleségből még erőteljesebb kritikát és indulatokat vált ki: amikor a férjek önnyugtatásba kezdenek, a szívverésük ütemét percenként tízzel lejjebb tudják szállítani, azonban ezzel párhuzamosan párjuk szívritmusa szökik magasra. Azt látva, hogy a férj kihátrál a konfliktusból a helyett, hogy őt meghallgatva megoldást keresne rá, a nők még ingerültebbé válnak, s még hevesebben vetik bele magukat a vitába. A férfiak ilyenkor már jogosan megbántva érzik magukat, és, hogy kivédjék a Gottman által özönvíznek nevezett jelenséget, amikor elönti őket az érzelmi áradat és nem tudnak uralkodni magukon, egyszerűen kilépnek a helyzetből (hiszen, ahogy már említettük rájuk már gyerekkortól kezdve kevésbé jellemző az agresszió szavakkal történő kifejezése), magukra hagyva feleségüket a dühükkel, aminek eredményeképpen valószínűleg a nő lesz érzelmi özönvíz áldozatává.[ix]
Ebből is látható, hogy a férfiak és nők eltérő stratégiája az érzelmek kezelésére nem csak unatkozó pszichológusok kísérleti eredményeiben megnyilvánuló elmélet, hanem nagyon is fontos gyakorlati relevanciája van akár csak egy egyszerű párkapcsolat kommunikációs mintázatait vizsgálva is. Nem véletlen a nők és férfiak különbségeit firtató humoros hangvételűtől tragikusig terjedő regények, filmek sokasága. Valóban létező, társadalmilag komolyan megalapozott különbségről van szó, amit áthidalni talán sosem lehet teljesen, azonban a másik jobb megértésével megkönnyíthetjük a saját magunk és párunk életét is.
Írta: Szöllösi Eszter
[i] Bereczkei Tamás (2008): Evolúciós pszichológia, Osiris Kiadó, Budapest
[ii] Brody, L. R., Hall, J. A. (1993). Gender and emotion in context. In M. Lewis & J. Haviland (Eds.), Handbook of emotions, 395-408.o.
[iii] Penelope Eckert (2003): Language and gender, Cambridge University Press, Cambridge
[iv] Daniel Goleman(1997): Érzelmi intelligencia, Háttér Kiadó, Budapest
[v] Bereczkei Tamás (2008): Evolúciós pszichológia, Osiris Kiadó, Budapest
[vi] Daniel Goleman(1997): Érzelmi intelligencia, Háttér Kiadó, Budapest
[vii] Daniel Goleman(1997): Érzelmi intelligencia, Háttér Kiadó, Budapest
[viii] Brody, L. R., Hall, J. A. (1993). Gender and emotion in context. In M. Lewis & J. Haviland (Eds.), Handbook of emotions, 395-408.o.
[ix] Daniel Goleman(1997): Érzelmi intelligencia, Háttér Kiadó, Budapest
