„A férfi helye munkahelyen, a nőké pedig a tűzhely mellett van.” Klasszikus sztereotípia a nemi szerepekről, melynek természetesen – Magyarországon és Európában – komoly kulturális gyökerei vannak. A jelen bejegyzés a nemi szerepekkel kapcsolatos társadalmi elvárásokat, azok kialakulásának okait igyekszik (a teljesség igénye nélkül) körbejárni.
Elsőként talán érdemes tisztázni a kérdéskörben előforduló fogalmakat. Alapvetően megkülönbözetünk társadalmi és biológiai nemet. Az előbbi esetében viszonylag egyszerű a definíció, hiszen anatómiai jellegzetességek mentén kategorizálunk. A társadalmi nem fogalmát azonban tovább lehet árnyalni: beszélhetünk nemi identitásról és nemi szerepről, melyek két különböző dolgot takarnak, azonban szorosan egybefonódnak. A nemi identitás az egyén szubjektív élménye a saját nemével kapcsolatban: valaki férfiként vagy nőként definiálja magát, ami a saját magáról alkotott énkép egy fontos része. Ez a beazonosítás először kisgyermekkorban (3-5 év között) történik meg Eriksson és Freud fejlődéselmélete szerint egyaránt, amikor a gyerekek ráébrednek a saját nemükre, elkezdik megérteni, hogy ők kisfiúk, illetve kislányok. Freud elmélete szerint ebben az életkorban élik át a gyerekek az Ödipális komplexust, aminek, nem feltétlenül szó szerint értelmezve, valóban fontos jelentősége van a gyermekek életében: ebben az életkorban a kisfiúk az édesanyjukba, míg a kislányok az édesapjukba „szerelmesek”, ezért nekik akarnak megfelelni. Egy kiegyensúlyozott családi környezetben ez azt jelenti, hogy az apa, illetve az anya által választott személyhez akarnak majd hasonlítani: ilyenformán a szülők a saját nemi szerepekkel kapcsolatos elképzeléseiket közvetítik a gyerekek felé, akik az azonos nemű szülőt látják majd példaképnek a saját nemi identitásuk fejlődése során. Freud szerint körülbelül 6 éves korra alakul ki a gyerekek nemi azonosságtudata, azonban ez az identitás természetesen a tapasztalatok és a világról gyűjtött egyre több tudás birtokában, változhat.
A társadalmi nem másik fontos alkotóeleme a nemi szerep, ami alapvetően kulturális gyökerekkel rendelkezik: azoknak az elvárásoknak, ideológiáknak az összessége, amit az egyént körülvevő társadalom férfias, illetve nőies feladatoknak, tulajdonságoknak tart. Azt mondjuk például, hogy a nők gyereket szülnek, palacsintát sütnek és szőrtelenítik a lábukat, a férfiak pedig vízvezetéket szerelnek, munkába járnak és edzőteremben erősítik az izmaikat. A gyerekek a nemi identitásuk mentén, azt folyamatosan formálva és alakítva válogatnak a nemi szerepek között is, melyeket alapvetően a szocializáció útján tanulják meg. Brim (1966) megfogalmazásában ez egy olyan „ folyamat, amely által az egyének olyan tudásra, képességekre és állapotokra tesznek szert, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy a különböző csoportoknak és a társadalomnak többé-kevésbé hasznos tagjaivá váljanak.” Ez többféle módon valósul meg, például utánzás vagy a szülői ösztökélés hatására.
A gyerekek alapvetően beleszületnek egy szülői elképzelésbe, ami meghatározza, hogy hogyan kell lányként vagy fiúként viselkedni és ezt tanulják meg: nincs rá bizonyíték, hogy ha a társadalmi elvárások nem alakítanák a gyerekek preferenciáit, a fiúk akkor is autókkal, a lányok pedig babákkal játszanának. A szülők azonban egészen csecsemőkortól kezdve lányként vagy fiúként bánnak gyermekükkel (kékre vagy rózsaszínre festik a kisbaba szobáját, fiús vagy lányos bébijátékot és ruhákat vesznek neki, elképzelik őket focimeccsen vagy a táncóra közben), bizonyos viselkedéseket helyeselnek, másokat pedig kevésbé bátorítanak, a gyerekek pedig e szerint kezdenek el cselekedni. Természetesen az, hogy ki mennyire érzi szükségét, hogy ezeknek a szerepeknek megfeleljen, sok mindentől függ, például attól is, hogy mennyire azonosul az őt körülvevő, különböző nemi szerepet hangsúlyozó emberekkel valaki.
Margaret Mead antropológiai vizsgálatai voltak az első tapasztalati bizonyítékai annak, hogy a különböző nemi szerepek különböző társadalmakban másként alakulnak. Mead három Új-Guineai törzset vizsgálva azt állapította meg, hogy mindháromnál más és más viselkedést várnak el az egyénektől. Az első Arapesh-ben élő csoport tagjai közül mind a férfiak, mind a nők békés természetűek voltak, és nem háborúztak. A második mundugumor-nak nevezett törzsben ennek épp az ellenkezője volt megfigyelhető: mindkét nem harciasabb természetű volt. A harmadik megfigyelt törzs körében, a tchambuliknál, pedig eltérően az amerikai-európai kultúrkörben megszokottól a nők dolgoztak inkább, míg a férfiak jellemzően a saját maguk szépítésével, csinosításával voltak elfoglalva.
Bár Mead eredményeinek a hitelességét a későbbiekben sokan megkérdőjelezték, az azonban más kutatásokból is egyértelmű, hogy társadalmi berendezkedéstől függően, más-más szerep jut osztályrészül férfiaknak és nőknek. Egy kulturális összehasonlító vizsgálatban Gneezy, Leonard és List (2009) például egy patriarchális berendezkedésű afrikai törzset (maszájok) és egy matrilieáris (ahol a friss házasok az nő családjához költöznek és az öröklődés is anyai ágon történik) felépítésű indiai csoportot (kashi) hasonlított össze a versengés szempontjából, és azt találták, hogy az előbbiben (a nyugati kultúrákra is jellemző módon) a nők kevésbé versengőek férfi társaiknál, utóbbiban azonban éppen a nők voltak versengőbbek. (Meskó, Láng, Miklós, Ferenczhalmy, Glöckner, 2013)
Magyarországon a nőknek szánt nemi szerepek között a gyermekek gondozása van az első helyen – ez derül ki egy 2005-ös nemzetközi összehasonlító vizsgálatból (Pongrácz Tiborné, 2005). A kutatók több országon belül mérték a különböző véleményeket, és a válaszadók Magyarországon értettek egyet a leginkább azzal a két állítással, hogy „Fontos ugyan a munka, de a nők többsége számára az otthon és a gyermekek fontosabbak.” illetve, hogy „A férj feladata, hogy keresetével biztosítsa a család megélhetését, a feleség feladata, hogy ellássa az otthoni feladatokat.”
A különbséget jól jelzi, hogy míg egy 100-as skálán az első állítással egyetértők száma Magyarországon 79-es indexet ért el, addig Hollandiában például ugyanez az arány 33 volt. Láthatjuk, hogy még Európán belül sem hasonlóak az elképzelések és az elvárások a családok tagjainak nemi szerepét illetően.
Bár a nemi szerepek alapvetően kulturálisan és társadalmilag meghatározottak, azt a tényt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy vélhetően a biológia is közrejátszott abban, hogy a történelem során milyen női és férfi szerepek alakultak ki. Több vizsgálat is bizonyítékot talált rá, hogy a tesztoszteronszint mértékének is köze van a nemi identitás alakulásához, és tagadhatatlan tény, hogy a férfiak (akiknél ez a hormon általában nagyobb arányban van jelen), jellemzően versengőbbek, önérdek-érvényesítőbbek, mint a nők, akik általában magukat is inkább a gondoskodással és a szociábilitással kapcsolatos tulajdonságokban érzik erősebbnek. Az is valószínű, hogy biológiai oka is van annak, ha valaki egyik- vagy másik szereppel azonosul: Baucom, Besch és Callahan (1985) vizsgálatában például bizonyítékot találtak rá, hogy azokra a felnőtt nőkre, akire inkább a nőies szerep-elvárások voltak jellemzőek, alacsonyabb tesztoszteron szintet mértek azokhoz képest, akiknek a nemi szerepe férfiasabb képet mutatott (Meskó, Láng, Miklós, Ferenczhalmy, Glöckner, 2013).
Látható tehát, hogy mennyi mindenen múlik, hogy végül milyenné válik az ember és milyen szerepeket választ magának élete során. Nem csak a biológiától függ, hanem többek között attól is, hogy valaki milyen családban nő fel, kikkel találkozik élete során, kivel azonosul, milyen kultúrába születik vagy éppen milyen társadalmi kényszerekkel kénytelen szembenézni (lehetséges például, hogy valaki családanyaként szeretné leélni az életét, azonban kénytelen dolgozni pénzügyi megfontolásból). „Senki nem születik nőnek, azzá lesz.” – mondta Simone de Beauvoir, és ezt az idézetet általánosítva és kibővítve még inkább igaznak érezhetjük: senki nem valakinek születik, hanem valakivé válik.
Szöllösi Eszter
