A stressz mindennapi életünk része, ami szervezetünket sokszor próbára teszi, és hatalmas terhet rak ránk. Azonban feltehetnénk magunknak a kérdést, hogy ennek minden helyzetben így kell-e lennie vagy tudunk-e tenni azért, hogy a stressz ne az életünket megnehezítő, hanem személyes fejlődésünket, illetve kapcsolatainkat segítő tényező legyen?
Nem szabad megfeledkezünk a stressz pozitív aspektusáról, hiszen átélhetjük egy-egy kellemes esemény kapcsán is (pl. készülődés a nagy napra), ilyenkor ezzel az élménnyel járó jó érzéseinket kell magunkban erősíteni, és lecsökkenteni rossz gondolatainkat, félelmeinket. Kellemetlen esemény bekövetkezésekor (pl. szakítás vagy válás) pedig a stressz segíthet a problémamegoldásban, arra sarkallva szervezetünket, hogy valamit tegyünk (pl. kérjünk segítséget) ebben a nehéz helyzetben. Ami mindkét helyzetben közös pont: hogy igyekezzünk a stressz során felszabaduló erős érzéseinket energiává átalakítani, és számunkra hasznos módon felhasználni.
A megküzdés a személy azon erőfeszítéseit jelenti, melyek arra irányulnak, hogy legyőzze a rá ható külső vagy belső fenyegetéseket. A megküzdés-kutatás többek között arra a kérdésre keres választ, hogyan küszöbölhetjük ki életünkből azokat a körülményeket, amelyek között a stressz megbetegít, és hogyan teremthetjük meg azokat, amelyek között a stressz személyes fejlődésünket segíti elő. A megküzdési folyamat révén ugyanis minden ember új készségeket, képességeket sajátíthat el, amelyet a később a jobban működő kapcsolatai szolgálatába tud állítani.
Több kutatásban is vizsgálták a férfiak és nők stresszel szembeni megküzdési stratégiáját, és azt találták, hogy a férfiak többnyire problémaközpontú, míg a nők az érzelemközpontú megküzdést preferálják. A problémamegoldó stratégia azt jelenti, hogy az egyén először pontosan meghatározza a problémát, majd lehetséges megoldási módokat dolgoz ki, ezek közül választ, majd végrehajtja a kiválasztott megoldást. Ez a stratégia azonban csak akkor csökkentheti a stresszt, ha sikeres.
Ezzel szemben az érzelemközpontú stratégia kevésbé a megoldás, mint inkább a helyzet által átélt fájdalmas, kellemetlen érzések csökkentésére irányul. Ez azzal magyarázható, hogy a nők számára fontosabb a szociális támogatás, jobban ápolják személyes kapcsolataikat, míg a férfiak igyekeznek minél önállóbb és megfontoltabb döntést hozni. Az eltérő hozzáállás a nemi különbségeken kívül, abból is adódik, hogy a férfiaknál a stresszfaktor főképp a szerepelvárásoknak való megfelelés, a siker- és a teljesítményorientáció, ezzel szemben a nőknél leginkább a munka és a családi kötelezettségek összeegyeztetése, a családi szerepnek való megfelelés okoz stresszt, de mindkettő ugyanúgy kihat a párkapcsolatra. A különböző stresszhelyzetekhez való leghatékonyabb alkalmazkodás akkor várható az adott személytől – legyen szó férfiről vagy nőről, ha minél többféle megküzdési készséggel rendelkezik, és rugalmasan tudja ezeket használni a helyzetnek megfelelően.
Korábbi kutatások azt is igazolták, hogy a párkapcsolat stabilitását, minőségét meghatározza a két fél külön és együtt átélt stresszének mértéke, illetve az ennek megszüntetésére irányuló közös erőfeszítés. A stressz átélése lehet direkt, mikor mindketten ugyanazzal a stresszes eseménnyel néznek szembe vagy mikor a stressz magából a kapcsolatból származik, illetve indirekt, amikor az egyik fél által megélt stressz mindkét félre hatást gyakorol. Mindegyik esetben mind közös, mind egyéni megküzdési stratégiák alkalmazására szükség van a stressz szintjének csökkentése érdekében. Ez annál sikeresebb, minél jobban ismerik és a különbségekkel együtt elfogadják egymást a felek, a saját érzéseiket elkülönítve tudják támogatni társukat, és képesek kompromisszumra. A közös megküzdés – mely mindkét fél számára hordoz előnyt - fenntartja vagy helyreállítja a kapcsolati egyensúlyt, szolgálja mindkét fél jóllétét a párkapcsolatban. Sok esetben önmagában nem is stressz, hanem annak tagadása okozhat problémát. Ugyan a stresszkeltő helyzetekben vegetatív szinten a pár mindkét tagja megéli a feszültséget, jelentős különbség lehet köztük ennek tudatosításában. A jelen lévő stressz tagadása csökkenti a hatékony közös megküzdést, gyakran a kapcsolat maga válik a legfőbb stresszforrássá. A feszültségteli helyzetek sokszor azt hívják elő az egyénből, hogy a partnertől várja a problémák megoldását és rejtetten saját belső <
A stressz által mozgósított egyéni, illetve közös megküzdési erőforrások hatással lehetnek a sikeres megküzdésre; ha ebben hasonlóak, vagy egymást kiegészítőek a partnerek, nagyobb valószínűséggel lesznek elégedettebbek a kapcsolatban. Ne féljünk tehát a stressztől, annak tagadása sokkal nagyobb problémát okozhat a kapcsolaton belül, míg az azzal való megbirkózás egy új szintre emelheti a kapcsolatot!
Balatonfüredi Ágnes
