A halogatás mint rossz szokás, erőteljesen jelen van az életünkben. Ha sokszor érzed azt, hogy „ már tegnap is késő lett volna” , akkor bizony te is a halogatók táborát erősíted.
Persze előfordul, hogy valaki kizárólag csak a számára nagy horderejű döntéseket halogatja, például a házasodással, gyermekvállalással kapcsolatos döntéseket. Ezekre ebben a cikkben nem térnék ki. A halogatásról most, mint egy káros, a sikeres életvezetést negatívan befolyásoló folyamatról beszélek.
A "patópálság" mindig vicces kicsit, de amikor már nem az iskolában vagyunk, hanem a való életben, akkor egyáltalán nem mindegy hogyan és mennyire tudjuk kézben tartani a dolgainkat, vagyis az életünket.
Ismerjük azt, aki mindig fizet a könyvtárban, mert mindig lecsúszik a határidőről? Azt, aki megvárja, hogy az étel magától kimásszon a hűtőből, pedig jól tudja, hogy ki kellene már dobni. Azt, aki leül reggel és elkezdi a to do lista összeírását, de még délután is csak ugyanitt fog tartani, vagy esetleg már a listákhoz is írt listákat? Azt, aki számára meghatározó alapérzés, hogy minden jó ötletét ellopják, és mindent megcsinálnak előtte?
Bárki, aki halogató típus, nagyon is tisztában van vele, hogy ezzel a hozzáállással akadályozza saját magát. Érdekes viszont, hogy a felismerésből a halogatás megszüntetése nem következik egyértelműen. Vajon miért volt képes a halogatás így meghonosodni a működési módjaink között, ha tényleg ennyire rossz szokásról van szó?
Talán nem kell azonnal alibiként segítségünkre hívni az evolúciós pszichológiát. Igen, tudom, hogy ez mindenre gyógyír, de most ne kezdjük el az önigazolást, és megkeresni, hogy miért is jó ez nekem. Hiszen mégiscsak jó ez valahol, mert ha nem halogattam volna, akkor most nem lenne ez, meg az, vagy nem így, meg úgy alakult volna az életem. Persze, egyfelől ez így is van, de ne felejtsük el a másik oldalt sem, ami már sokkal kevésbé vidám: amikor egyértelműen látszik, hogy mit hagytam ki vagy mit szúrtam el, csak azért mert halogattam a végtelenségig.
Az ember általában arra törekszik, hogy élete minden területén ő irányítson. Szereti azt hinni, hogy nála a gyeplő, de ennek ellenére önként és majdhogynem dalolva adja meg magát a halogatás jelenségének. Pedig utána mindig rossz és sajnálhatjuk, hogy ezt megint elszúrtuk, de azért a következő felvonásban mégis ugyanezt a sikertelen forgatókönyvet fogjuk alkalmazni..
Hacsak egyszer meg nem unjuk. Baromira. Végérvényesen. Mint ahogy a függőségeinktől is így tudunk megszabadulni. Valami átkattan és hirtelen lesz erő, megérzés, megvilágosodás, mindegy, minek nevezzük, valami, ami eddig nem volt és ami segít végre, végre.
Hogy ez a pont kinél mikor jön el, nem tudni. Előfordul olyan is, hogy soha nem jön rá az illető, miért is nem lett sikeresebb/ boldogabb, csak éli így a mindennapjait, évről évre. És olyan is akad, aki megszállottan próbálkozik, de véglegesen sosem szabadul. De van, aki szabadul a végén. Kemény munkával.
Én azt hiszem, hogy ezt lehet. Döntsd el. Te melyik akarsz lenni? Hova akarsz tartozni? Mennyire vagy elégedetlen, mennyire vált idegesítővé számodra ez a szokásod?
A témában rengeteg önsegítő könyv található a boltokban, de ahhoz, hogy ezek jól használhatóak legyenek, jó ha már eleve egy megfelelő szinten vagy, azaz legalább a felismerés szintjén. Még szerencsésebb, ha már a „tenni akarás” szintjén állsz, amikor írtani akarsz valami rosszul működő mechanizmust és vetni helyette valami jól működőt. Amikor komolyan és végérvényesen meg akarsz szabadulni ettől a berögződéstől.
Jöjjön az említett kemény munka eleje. Egyébként ez a folyamat óriási önismereti értékkel is bírhat számodra. Ha sikerül, az ráadásul hatalmas önbizalmat adhat, mint minden átugrott, lehagyott mérföldkő az életedben. Ha nem sikerül, akkor viszont fogd fel úgy, mint egy olyan próbálkozást, ami még (!) nem hozta meg a várva várt gyümölcsét.
Először is tisztázzuk magunkban, hogy milyen típusú halogatók vagyunk? Inkább egyfajta hedonista attitűd jellemez minket és a kellemetlen, macerás feladatokat inkább lustaságból nem végezzük el a megadott határidőre, vagy inkább a komoly, bénító félelmek nem hagyják, hogy sikeresen végezzük a teendőinket? Mennyi motivációnk van, milyen feladatokban tudunk időre teljesíteni és milyen feladatokban csúszunk ki rendre a határidőből?
A második típusba tartozó halogatónak talán nehezebb dolga van: ki kell deríteni, tudatosítani kell azokat a félelmeket, amelyek az útjában állhatnak. Mitől fél, mitől szorong? Legtöbben a kudarctól félünk: ha nem készülünk el, akkor csak az derül ki, hogy nem jól osztottuk be az időnket, de az, hogy a feladatban mennyire vagyunk tehetségesek, milyen jól oldottuk meg - nos, ezek véka alatt maradnak.
Paradox módon azonban olyan eset is előfordulhat, amikor a halogató éppen attól fél, hogy sikeres lesz! Még az olyan, első ránézésre pozitívnak tűnő események, változások is stresszt jelenthetnek, mivel hogy megváltozhatnak az életkörülményei, új szabályok lesznek érvényesek az életében. Mélyebb önvizsgálatot igényel ez a típus már csak azért is, mert messzire nyúló gyökerei lehetnek: ha valaki egy családi parancsként „kudarcra van programozva”, akkor jobb ezzel minél előbb szembenézni, hiszen ez épp a sikeres életvitelben gátolhatja.
A célok kitűzése, majd szisztematikus figyelmen kívül hagyása, feladása egy másik gondolatot is felvet. A célok kézzelfogható értelmet adhatnak az életünknek. Amíg van cél, addig van értelem, addig nem igazán kell foglalkozni az egyes zavaró, kínos, vagy fájdalmas kérdésekkel. De mi történik akkor, ha szépen sorban megvalósítom a céljaimat? Ha azok egyszer csak elfogynak és hirtelen nem lesz helyettük új cél? Ez a félelem is elég lehet ahhoz, hogy visszafogja a cselekvőt és idült halogatóként gúzsba kötve rángassa.
Ezek a mögöttes tényezők feltárhatók egyéni konzultációk segítségével, de önerőből is elkezdheted a változást. A cikk következő részében ehhez adunk segítséget a halogatás ellen bevethető praktikus tippjeinkkel.
Anda Csilla
